Ma van bennem egy csendes izgalom.

Az út Garáb felé most más, mint bármikor.

Mintha minden fa, minden kanyar azt súgná:

„Jól van… ideje megérkezned.”

A hangtálak hangja már ott rezeg bennem,

mielőtt még megérinteném őket.

Valami hív. Valami kész.

És én hagyom, hogy vezessen.

Ma utazom.

Holnap belépek.

És érzem… ez egy olyan út lesz,

ahonnan már nem ugyanaz tér vissza,

aki elindult.